Horváth Bálint Péter – Fotós, Virtuális Asszisztens

Hogyan kezdődött a te történeted ebben a szakmában? Mit érdemes tudnunk rólad és arról, amit most csinálsz? Honnan indultál, és hogyan jutottál el oda, ahol most tartasz?

Szia! Üdvözlöm az olvasókat, hallgatókat. Melyik szakmában? Haha. Kezdjük az elején. A fogtechnikusi szakmával 2009-ben kezdtem el foglalkozni, akkor tanulóként. Tetszettek a színek, a formák, és nagyon izgatott, hogy majd én is képes leszek olyan fogsorokat készíteni, mint amiket a filmekben láthatunk. Mindig is érdekelt a maszkírozás, a sminkmesterek és filmes kellékek világa. Nos, ezekbe sosem nyertem eddig bepillantást. :D Szóval, a fogtechnika kisebb nagyobb megszakításokkal a mai napig elkísér az utamon, de már alkalmazottként, nem dolgozom benne. A fotózás egészen kicsi korom óta érdekelt, de igazán 2017-18-ban kezdtem el vele foglalkozni, ugyanis akkor kaptam meg az első tükörreflexes fényképezőmet a szüleimtől. Azóta elvégeztem egy fotográfusi képzést is, valamint néhány fotózás már mögöttem van. Ezalatt értek portrékat, esküvőket, termékfotózásokat, kismama, jegyes, és természetfotókat, street fotókat is. Jelenleg ez is szerepel az egyik fő tevékenységem gyanánt. Olykor szoktam fotópályázatokra is beküldeni képeket, ezek közül néhányat ki is állítottak hazai és nemzetközi kiállításokon is. A VA-ról hallottam már korábban (pár éve), de nemigen foglalkoztam vele. Őszintén szólva a párom vezetett bele ebbe a világba. Ő már többet tud róla, mint én, de hát úgy döntöttem, hogy én is belevetem magam, ő utána szabadon. Neki már jóval több tapasztalata van, mint nekem, de tudok tőle tanulni, valamint az anyagaiból is, amikből ő tanult.

Nagyon izgalmas az átmenet a fogtechnikából a fotózásba, majd a VA munkába – mi motivált ezeknél a váltásoknál? Volt valamilyen átmenet, vagy éles váltás történt?

A fotózást már javában a fogtechnikusság közben kezdtem el művelni és tanulni. A VA viszont tulajdonképpen egy éles váltás volt.

A fotós és asszisztensi munkád között van átfedés? Egymást erősítik ezek a területek?

Tulajdonképpen van. Fotósként tudom ajánlani a mi közös vállalkozásunkat, és fordítva. VA-ként előfordult már, hogy egy projekthez kellett a fotós a tapasztalat vagy a szakmai tudás.

Minek vallod magad inkább? Fotósnak, virtuális asszisztensnek, vagy csak egyszerűen vállalkozónak?

A kérdésed nagyon jó és elgondolkodtató. Elsősorban vállalkozónak, mivel érdemes minden területet vállalkozói szemmel átlátni, még, ha ez olykor nehézkes is. Összességében minden területet le kell fedni, amivel foglalkozol, viszont a részterületek azt gondolom, hogy figyelem központúak, ami a prioritásukat illeti.

Fotósként saját stúdiód van, vagy házhoz mész?

Jelenleg van saját (bérelt) stúdióm is, de ha arról van szó szívesen megyek ki házhoz is.

Mi volt a legnehezebb az indulásnál, és hogyan küzdötted le?

Maga az elindulás. Ez azt gondolom, hogy minden területre érvényes. A legelső lépés az kell legyen, hogy leírd magadnak, hogy mit is akarsz elérni az egésszel. Mennyi időt és energiát akarsz belefektetni, ki a célközönséged? Ezeket a szempontokat kell mérlegelni minden esetben, területtől függetlenül. Hogyan küzdöttem le? Támogatással (család, barátok, barátnőm), és a saját magamba vetett hittel.

Hogyan alakítottad ki a szolgáltatásaidat, milyen szempontokat vettél figyelembe? Milyen szolgáltatásokat kínálsz?

Én a szolgáltatásaimat igyekeztem alapos utánajárással és piackutatással kialakítani. Utóbbi folyamatos munka, monitorozni kell a piacot, hogy mi és hogyan fejlődik, hogyan változik, a konkurencia - mind a helyi, mind az ország más területein lévők – mit kínál és mennyiért? Érdemes elmélyülni benne, mert ennek szellemében lehet fejleszteni a saját kínálatodat is, amivel, ha ügyes vagy, vonzóbbá teheted a szolgáltatásaidat. Én jelenleg több fajta szolgáltatást is kínálok a fotózáson belül, a portréktól kezdve a jegyes, kismama, esküvői fotózáson át akár a rendezvényfotózásig, több mindent is.

Milyen ügyfelekkel dolgozol leggyakrabban, és milyen típusú feladatokat végzel?

Az ügyfelek mindig másmilyenek. Leggyakrabban portrézással és esküvővel keresnek meg. Én intézem az ügyfelekkel való kommunikációt, az árajánlat tételt, magát a fotózást is én bonyolítom le, valamint az utómunkával is jómagam foglalkozom.

Miből merítesz inspirációt, amikor elakadsz vagy nehezebb időszakod van?

Olyankor abbahagyom a munkát és kikapcsolom az agyamat. Ez abban is segít, hogy az addig végzett munkát át tudjam nézni, és ha valami nem tetszik, akkor tudjak rajta változtatni. Hasznos tud lenni. Sokszor abból merítek erőt, hogy megfogadtam anno, hogy a számomra legfontosabb személyeket – élőket és holtakat is – büszkévé teszem, persze, van hogy néha több idő kell ehhez.

Milyen érzés volt az első napod vállalkozóként? Izgatott voltál, vagy félelemmel töltött el?

Furcsa volt. Az első nap, mikor nem kellett bemennem a munkahelyemre, nem hívtak, hogy hol vagyok, mivan ezzel és azzal a munkával nagyon furcsa volt. Idegen volt, felszabadító, de ijesztő. Ezen felül viszont kimondottan jó volt, hiszen tele voltam energiával, ötletekkel, és mindenre is tudtam figyelni, ami fontos volt számomra a korábban elképzeltekkel kapcsolatban.

Milyen hatással volt rád, amikor fotósként vagy VA-ként először nem te kerestél ügyfelet, hanem az ügyfél talált meg téged?

Kimondottan kellemes meglepetésként ért. Az első ilyen munkámat egy volt fotós szaktársamon keresztül szereztem, amit utólag is köszönök! Esküvői fotózásról volt szó, ő akkor nem ért rá, így ajánlott engem maga helyett.

Van esetleg egy különösen emlékezetes történeted, amit megosztanál a munkád kapcsán?

Van, több is, de ezeket nem írom most le, mert akkor az egész blogod sem lenne elég ezekhez a sztorikhoz. :D

Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben az életformában? És mi az, amit a legnehezebbnek tartasz benne?

A szabadságot. Azt, hogy úgy tudom irányítani az életemet, ahogyan én szeretném, néhány kivételt leszámítva – ilyenek mindig lesznek. Szeretem, hogy én válogatom meg, hogy milyen munkákat vállalok el, hogy én osztom be az időmet, és hogy bármikor és bárkivel tudok beszélni a dolgaimról, akár magán, akár szakmai jellegű. Nehéz néha motiváltnak és céltudatosnak maradni. El tudsz kényelmesedni, és ha rossz napod vagy időszakod van, akkor az nagyon le tud húzni.

Volt olyan pont, amikor majdnem feladtad? Ha igen, hogyan lendültél túl rajta?

Mi volt az a pillanat, amikor először úgy érezted: "igen, ez az én utam"?

A szabadság, amit ez kínált, amikor tudtam az addig fiókba csúsztatott dolgaimmal foglalkozni.

Milyen életszakaszban voltál, amikor elindultál ezen a pályán, és hogyan hatott ez rád személyesen?

Őszintén? Én a 30-as éveim idusán jártam, amikor meghoztam ezt a döntést. Évek óta érlelődött már bennem, hogy erre az útra kellene lépni, de mindig csak húztam és húztam. A végére már olyan szintű kiégéssel küzdöttem, hogy azon tanakodtam, hogy szakemberhez fordulok, mert ez kihatott a magánéletemre, a kapcsolataimra, az egészségemre, mind mentálisan és fizikailag is. Ennek eredményeképp szinte nem is kommunikáltam a környezetemmel, sem otthon, sem a munkahelyemen és a hozzám közel állóktól is eltávolodtam. Távolságot és nyugalmat akartam, ahol nem üldöz a káosz és a panasz áradat, amit mindenki csak mondott. Ez is közrejátszott, hogy meghozzam ezt a döntést, mert mindenki csak hajtja a saját dolgait, de alig vannak, akik hajlandóak is tenni azért, hogy változás legyen az életében. Panaszkodni mindig könnyebb. Csak, amikor a lejátszási listán csak 1 dal megy körbe-körbe, egy idő után unalmas és frusztráló lesz. Nekem nagyon sok ötletem, elképzelésem, álmom van, amiket szeretnék valóra váltani, legalábbis egy részét mindenképp, de ezeket így, hogy a folyamatos mókuskerék, a csontdaráló felemészt, meglehetősen nehéz. Tulajdonképpen egy példát is akartam mutatni ezzel, hogy lehet ezt másképp is csinálni.

Mit gondol a környezeted, családod arról, amit csinálsz?

Eleinte idegenkedtek a gondolattól, hogy ezen az úton induljak el, mert ők a megszokást és a biztonságot részesítették mindig előnyben. Természetesen voltak ebből viták, meg beszélgetések, hogy valóban ezt akarom-e, de aztán a sokadik beszélgetés után már támogatást is kaptam, nem csak az ellenérveket.